|
|
Szövetségünk rövid történeteA magyarországi biztosítási monopólium megszűnése óta (1986.) számos biztosítótársaság alakult Magyarországon, az addig meghatározó állami tulajdonú biztosítóintézetek szerepét átvették az újonnan létrejött részvénytársaságok. Ezzel párhuzamosan a biztosítás jogi környezete is gyökeres változásokon ment keresztül, ami szükségessé tette, hogy a társaságok érdekeik védelmében szakmai szövetségbe tömörüljenek. 1990. november 14-én nyolc biztosítótársaság megalapította a Magyar Biztosítók Szövetségét (MABISZ). Jelenleg 26 biztosítótársaság, 3 fióktelep és 3 biztosítóegyesület tartozik tagjaink sorába. A Szövetség tevékenységeSzövetségünk fő célkitűzése a magyar biztosítási szakma képviselete és érdekvédelme. E mellett szövetségünk feladatának tekinti tagjaink közös érdekkörébe tartozó tevékenységek koordinálását és levezetését (pl. kármegelőzés, oktatás, biztosítási csalások elleni védekezés). A MABISZ tagozatai fórumot biztosítanak közös területen dolgozó szakemberek tapasztalatcseréjére is.
A MABISZ több kiadványt publikál évente a nagyközönségnek és tagjainak, többek között a minden évben kiadásra kerülő MABISZ Évkönyvet, melynek legutóbbi kiadásait, itt, az Interneten is hozzáférhetővé tettük. A MABISZ jövőbeli tervei között szerepel országunk EU tagságával kapcsolatos, a biztosítási szakmát érintő jogi és gazdasági környezetre való időbeli felkészülés segítése. A kutatási és a kármegelőzési munka támogatására egységes kárstatisztikai rendszert és több közös káradatbázist dolgozunk ki. Szövetségünk kapcsolataiMABISZ szoros munkakapcsolatot ápol a biztosítói szakmával kapcsolatba kerülő összes szervezettel, különösen a kormányzati és felügyeleti szervekkel, a Pénzügyminisztériummal és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (PSZÁF), az Állami Biztosításfelügyelet (ÁBIF) utódjával. 1992 óta társult, 1998 óta rendes tagjai vagyunk az európai biztosító szövetségek szervezetének, az Insurance Europe -nak (korábbi nevén CEA), részt veszünk a Biztosítási Jogászok Nemzetközi Szervezetének (AIDA) és Nemzetközi Szállítmánybiztosítási Szövetség (IUMI) munkájában is. Évente több konferencián veszünk részt szervezőként és védnökként. |
A 2013. április 23-i földrengést követően 4557 kárbejelentés érkezett a hazai biztosító társaságokhoz. A károk becsült összege eléri a 600 millió forintot... |
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete kezdeményezésére a Magyar Biztosítók Szövetsége elkészítette a Lakásbiztosítási Standard Termékvázlat alkalmazásának szabályzatát... |
Március második felében összesen 46 213 kárbejelentés érkezett a hazai biztosító társaságokhoz a hónap közepén tapasztalt... |